Több mint 120 éves turisztikai hagyományainak köszönhetően a hangulatos Crikvenica település hírneve vonzza a visszatérő vendégeket, és számtalan új látogatót is.
Crikvenica a szárazföldi és tengeri útvonalak kereszteződésében fekszik, földrajzi helyezete, a közelben található természeti szépségek, kedvező éghajlati adottságai és tiszta levegője, mely miatt hagyományos gyógyászati "oázisnak" számít, változatos turisztikai kínálata és mindenek felett a helyiek vendégszeretete tette Crikvenicát az egyik legkedveltebb nyaralóhellyé az Adrián.
Crikvenica egy XV. századi templomocska köré épült ki, azon a helyen ahol a Dubračine folyó az Adriai-tengerbe torkollik. A jövőbeni város magjának maga a kolostor tekinthető, mely a kis templom, a város tulajdonképpeni névadója mellett épült. A mai Crikvenicát alkotó településrészek azokból a kis öblökből fejlődtek ki, melyek a Vinodolski-völgy, vagyis belső területek középkori városainak kikötőjeként működtek.
Robosztus kő hullámtörő gátak tanúsítják a helyiek széles körben ismert építészeti tehetségét. A mai Crikvenica városképhez hozzájárulnak a hagyományos környezetbe olvadó modern építmények, melyek a város egyedi báját adják. Crikvenica keskeny utcácskái azokba az időkbe repítenek vissza, amikor azokon még középkori nemesek lépkedtek.
Különös figyelmet érdemel Crikvenica legrégebbi szállodája, a Therapia, mely több mint száz évvel ezelőtt épült, és az egykori pálos rendi kolostor a XV. századból, mely ma szintén szállodaként működik.
Crikvenica hatása látogatóira az "idősen érkezel - fiatalon távozol" szlogenben foglalható össze talán legjobban.
A tenger kristálytiszta kékségén kívül, melynek tisztaságát a Kék zászló igazolja, Crikvenica számos látnivalóval rendelkezik. Buja növényzet rejti a sétányokat és ösvényeket, melyek közül a Rómaiak ösvénye vagy a Szerelmesek útja ismerteti meg talán legjobban a látogatókat Crikvenica környezetével.
Crikvenica természeti szépségeinek kék-zöld rapszódiája rabul ejti az ideérkezőket, akik ízlelőbimbóiakat a Frangpán tortával kényeztethetik, mely Crikvenica vidékére jellemző édesség.