Az utazóktól az ide vágyakozókig , ma már mindenki tudja, hogy Horvátország sokkal több, mint egy kép. Mivel Horvátország évek óta a legnépszerűbb turisztikai célpont, kínálata minden nézőpontból évről évre szélesedik. Ez az oka annak, hogy egy jó ideje amit az ország tudni ad több, mint a tenger, a nap és a strandok . A történelem, sport, természeti szépségek és a gasztronómia csalogatja az ide látogatókat. De ami meglepő, hogy bőséges kulturális örökséggel is rendelkezik.
Az identitás, a kultúra és a sajátos életforma ezen a területen ezer évnél is idősebb, ezenkívül egyedülálló társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális események és érdekek alakítják őket, amelyek befolyásolták a jellegzetes műveltségi kifejezésmód létrejöttét. Horvátország sok mindent kínál saját ábécéjében (glagoljica), dalokban, tradíciókban, történelmi leletekben, egészen a Nemzeti parkokig, műemlékekig, a különböző turisztikai látványosságokig, és a híres horvátokig, akik megváltoztatták a történelem útját. Ez különösen megmutatkozik a kulturális eseményeken is, amelyekkel Horvátország tele van.
Minden hely Horvátországban a maga történetét meséli el, megvannak a maga mítoszai, kulturális örökségei, és valami ami egyedi, amiket magukénak neveztek. Ezek a területek a Kelet és a Nyugat keverékét képviselik, olyan érdeklődési területei voltak a nagy politikai erőknek, ahol a háborúk, konfligtusok, egymással szemben álló civilizációk színtere, ami a mai örökségben is megmutatkozik. Tehát nem számít hova megy, van mit látni, tapasztalni, és fényképezni.
Néhány kulturális esemény, azonban különösen figyelemre méltó. Mélyen belevésődnek a helyiek identitásgenetikai kódjába és nagy nemzeti értékkel bírnak. Ezért Horvátország, lakosai számához viszonyítva gazdag tárgyi és szellemi örökséggel rendelkező ország. Néhány esemény kiemelt turisztikai esemény, és nagyszerű példája a nyelvi és társadalmi kultúra, a történelem, és az életmentalitás ezen a területen. Két részes cikkünkben pedig megismerkedhet néhányukkal!
1. DIOKLETIÁNUSZI NAPOK - SPLIT
Split gazdag történelemmel és az 1700 éves császári rezidenciával rendelkező város. Itt található a Diocletian's palace (Diokletiánuszi-palota), amely a világ egyik legjobban megőrzött római emléke. Ezen kívül Split büszke a " szív " park -erdőjére "Marjan", és mindig is a különböző városi és elővárosi mozgalmak epicentruma volt.
Ez az oka annak, hogy számos film és sorozat, például a Trónok harca színpada volt, és különféle művészeti ágakban énekelték. Ma a világ egyik leglátogatottabb turisztikai célpontja. Az akkori idők emlékének megőrzése érdekében, minden évben megrendezik a híres " Diokletiániuszi-napokat".
Ez a rendezvény igazi " csali" a közönség számára, akik gyakran azért jönnek, hogy megtapasztalják az eseményt. Az eredetileg három-napos rendezvénynek a nagy érdeklődésre való tekintettel, egész nyári megnyilvánulássá nőtte ki magát, amely zenés-játékos-drámai látványt nyújt a nagyszámú közönségnek.
Diokletiániusz napjai őrváltással kezdődnek, amely minden nap délben megismétlődik. Ezután a császár és császárnők köszöntik a pretoriánusok által erősen őrzött helyieket. Általában ez az egyik fő vonzereje a Spliti Horvát Nemzeti Színház szervezetének.
A fő események a Diokletiániusz éjszakái és a római séta. Az utóbbit havonta egyszer rendezik meg olyan különleges tematikus estekkel, mint a gladiátorok csatája vagy a speciális táncesemények. Ezenkívül látogasson el az Élő Múzeumba, amely megpróbálja feleleveníteni az ókori időket és a régi rómaiak életmódját. Különböző zenei estek is részei a programnak. Hagyományos, modern, hazai, külföldi, világhírű művészek találhatók a listán.
A Diokletiánusz-éjszakák az Augusztus végi három napos rendezvény központi részét képezik. Aztán Split visszatér a Római Birodalom idejébe. A légiók felsorakoznak szerte a városban, a császár áthalad hintójával a városon, ősi zene visszhangzik és utcai előadók pezsdítik fel a hangulatot. Ezen a három napon minden római stílusú, még a gasztronómiai kínálat is! Ne hagyja ki tehát a nyári fő eseményt, a " Mediterrán gyöngyszemeit."
2. DUBROVNIKI NYÁRI FESZTIVÁL
Dubrovnik a legnépszerűbb turisztikai célpont, amely nem igényel különösebb bemutatást. A Horvát turisztikai gyöngyszem pedig egy ütős kulturális és társadalmi esemény, amely egy tökéletes meghívás. A dubrovniki nyári játékokat évente egyszer rendezik meg, és másfél hónapig tartanak, Július 10-től Augusztus 25-ig. A játékot 73 éve rendezik meg.
Ez az esemény összekapcsolja az ókori hagyományokat és Dubrovnik gazdag szellemi örökségét a tudomány és művészet világban. Ebben a 45 napban lehetőség nyílik megtapasztalni Marin Držić, Ivan Gundulić, Ivo Vojnović, munkáit, de olyan világhírű klasszikusokat is, mint például Goldoni, Moliere, és Shakespeare. Ekkor kapcsolódik össze a leghíresebb írástudó alkotás, a várost megvilágító parkokkal, utcákkal és terekkel megmutatva Dubrovnik nemzetközi jellegét.
Elsősorban nemzeti eseménynek számított, hamar világhírűvé és híressé vált. Ez leginkább a Rektori Palotának köszönhető, amely akusztikája miatt csábító és kihívást jelent a művészek számára. A játékok ötvözik a régit az újjal, és az ősi örökségre építik a modern trendeket.
A Nyári Játékok helyszíne a Fesztiválpatota , amely Dubrovnik kötelező
" városnéző" nevezetessége.
A fő rész az "Orlando" díj, amelyet minden művésznek oda ítéltek tavalyi munkájukért és eredményeikért. A program minden korosztálynak és különböző művészetek szerelmeseinek szól, beleértve a speciális gyermek műhelyeket is.
Dubrovnik kulturális gazdagságáról sokat mond, hogy 1979-ben felkerült az UNESCO világörökségi listájára. Dubrovnik a költők városa valamint a szellemi élet, magasztos kultúra, kritikai gondolkodás, a progresszívség és a műveltség központja. Ezt a legjobban a Dubrovniki Nyári Fesztiválon tapasztalhatja, amely büszkén őrzi évszázados hagyományait és örökségeit.
Egész Dubrovnik olyan, mint egy városi múzeum, ebből kifolyólag ha csak meglátogatja, biztos elakad a lélegzete. A fontos kulturális események közül a Saint Blaise (Szent Balázs ünnepség) látogatását ajánljuk. Ami Február 3-10-ig tart. Ez egy fergeteges ünnepség, amire az ott lakók nagyon büszkék. 7 napos mini ünnepet tartanak, koncertekkel, bortúrákkal ami remek szórakozást nyújt az oda látogatóknak! Ki mondja, hogy csak nyáron vannak a legjobb bulik?
3. SINJSKA ALKA
306 évvel ezelőtt Sinj városa, történelmének legnehezebb pillanataiban találta magát. A várost többszörösen nagyobb létszámmal érkező törökök szállták meg, térdre borítva a helybélieket. Majd egy csoda folytán a megszállás pont abban a pillanatban ért véget, mikor minden úgy tűnt, hogy a várost elfoglalják. Az ott lakók úgy vélik, hogy valami nagyobb erő segítette őket ebben a csodás fordulatban. Ennek tiszteletére 1715 óta szervezik meg a Sinjska Alka-t. Ez a Sinj régió fő eseménye, és az UNESCO szellemi kulturális örökségének része.
Az Alka egy középkori lovag és lovasverseny, ahol a lovasok egy 160 méteres mezőn próbálják megcélozni dárdájukkal egy fémkör közepét a mezőközpontban, amelyet "srida"-nak neveznek. Mindössze 13 másodpercük van erre, a "srida" pedig egy három részre osztott kerek mező közepén helyezkedik el.
Ha eltalálják a "srida"-t a lovagok 3 pontot kapnak, ha felette éri a találat, akkor kettő pontot, az alábbi két kör valamelyikébe történő találat pedig egy pontot ér. Három forduló zajlik és természetesen az nyer, aki a legtöbb pontot gyűjti össze. Döntetlen esetén az Alkari , a "pripetavanje" -ba vagy a negyedik, kieső körbe megy. A győztes végül egy különleges társasággal lép ki a herceg elé, és hagyományos Horvát érmet kap. Mindezt, egy középkori fegyver, a mačkule lövései követnek.
Az Alkanban csak azok vehetnek részt, akik Sinj-ben, vagy a Cetina régióban születtek, illetve ezekről a helyekről, területekről való szülőktől származnak. Az Alka előtt, Bara és Čoja határozták meg kik szerepelhetnek benne. A résztvevőknek minimum 11, és maximum 17 főnek kell lenniük.
A rendezvény, az összes résztvevő felvonulásával kezdődik. Először a "momci"(fiúk), jönnek, majd az Alkari (lovasok teljes díszben), plusz az ő helyetteseik,a harambaša , és helyetteseik, majd őket követik a fúvózenekar, zászlóvívő, pajzshordozók, buzogánytartók, adjutáns, a herceg, akiket az alkari és az alajčauš követ, akik a főszereplői a rendezvénynek. Ők képviseltetik magukat a közönség előtt, de aki a legünnepélyesebb, ő az Edek nevű ló, aki egy török pasa ellopott lovát szimbolizálja, és nem lovagolják meg.
Gazdag hagyomány, kultúra, történelem és szokások ami az Alkát összefoglalja!
Az Alka Augusztus első vasárnapján kerül megrendezésre, amikor a Sinj nagyszínpaddá és világvárossá válik. A verseny mellett kiemelt figyelmet fordítanak a résztvevők egyenruháira és a dekorációra.
Az Alkarit a család segítségével öltöztetik otthon. Kék egyenruhába bújnak és csípőjükre szablyát raknak. Az Alajčauš fekete, és a herceg pedig arany egyenruhában díszeleg. A legünnepélyesebbek, a hagyományos ruhába öltözött "momci" -k sapkával, pólyával, mellényekkel, nadrágokkal és egyedi cipőjükkel, amit úgy hívnak, hogy oputaši. Csípőjüknél kabura és jatagan van, továbbá mellettük gyalogol még egy nő, aki a 19- századi ruhába öltözött.
A lándzsa vashegyű fából, sajátos felépítéssel készült. A lovakat speciálisan tenyésztik, és manapság az alka lovak egyedülálló fajtája létezik, amelyeket az Alka igényei szerint nevelnek és öltöztetnek. Minden alkárnak, akárcsak a lovagtársának a "momak"-nak tisztességesen és tisztelettel kell viselkednie.
További részletekért látogasson el az Alkar udvarba és az Alkar Múzeumba ahol megismerkedhet a környék történetével, sőt egy pillanatra alkárrá is válhat. Az Alka mellet a gyermek Alkák is megrendezésre kerülnek, ahol a Cetina régió legfiatalabb polgárai készülnek a nagy jövőbeli versenyekre!
Bár a 18. századból őrzik, az első dokumentumok csak a század végére nyúlnak vissza. Rengeteg hagyomány van a történelem során, de a 19 század közepén az Alka modern formát öltött. Időnként megrendezik az Alka -t, egy politikus fogadás keretében, hogy megmutassák a Cetina régió hagyományait. Az Alka már régóta felkeltette a nemzetközi érdeklődést, kiállítása New Yorkban, és Brüsszelben volt, az alkari pedig minden hivatalos rendezvény, megemlékezés, politikai esemény felvonulás része.
Az Alka lényege és fő célja a régi szokások és hagyományok ötvözete, az emlékezet életben tartása azáltal, hogy a középkori maradványokon új történelmet alkosson. Ez nem csak egy verseny, hanem egy utazás a történelembe, a győzelem megidézése, a szakrális fontosság és az egész régió identitása. Az Alka az egyetlen több, mint 300 éve megtartott lovagi verseny amire a mai napig megemlékeznek!
4. BAROKK ÉJSZAKÁK VARAŽDIN (VARASDON)
Varaždin(Varasd) az egyik legjobban megőrzött történelmi város, és ezeken a területeken a legegyedibb helység. Ez egy barokk város, ahol csak egy látogatás néhány évszázaddal hátrébb viszi az embert. Emellett két fontos esemény központja: a Barokk éjszakák és a Špancirfest.
Az első barokk esteket1968-ban rendezték meg a 140 éves Varasdi Zeneiskola fennállásának emlékére. Az évek során kinőtte a zenei program kereteit, és az építészet, színház, színjátszás és a kertészet fesztiváljává vált. Az első három napos fesztivált 1971-ben rendezték meg.
Manapság ez egy tíz napos fesztivál, amely 10 000 embert vonz a "Barokk városba". Évente mintegy 30 koncertet rendeznek, így ez a megnyilvánulás az egyik legnagyobb régi-és hagyományos zenei fesztivál. Másrészt a Barokk Éjszakák tagjai részt vesznek a barokk éjszakák európai összejövetelein, képviselve azt a világ többi részén is.
A fesztivál a hitelességre törekszik: Varasd város mint barokk város hitelességére, az eredeti hangszerek hitelességére, és a program hitelességére, azaz kizárólag a barokkra fókuszál. Az esték egy barokk zenekar koncertjével kezdődnek, és a katedrálisban misével végződnek. A jegyek minden koncertre külön vásárolhatók meg.
Varasd egész területén, de még a környéken is megrendezik. Tehát Nadelišće, Križevci, Ludberg, Prelog, Krapina, Varaždinske, Toplice és más kiemelkedő termek és kastélyok, mint példáulTrakošćan, HNK Varasd, a Ferences Iskola és a Varasd Székesegyház területeit fedi le. A fesztivál részeként tudományos vásárt tartanak a barokk örökségéről, fontosságáról, valamint az új programokról. Az egyik mellékműsor amit Total Barokk-nak hívnak, csak a barokk műemlékekben, barokk hangszereken előadott barokk zenére irányul.
A Varasdi barokk estek a Horvát régió legjelentősebb zenei és művészeti eseményei, és a világ egyik legnagyobb régizenei fesztiválja. Van saját Maecenas klubja és minden évben más ország partnere, mint Japán, Oroszország, Olaszország, Spanyolország, vagy Franciaország.
A fesztivál azért is jelentős, mert ösztönzi a barokk alkotók megőrzését, segíti az emberiség történetének ennek korszakának fejlődését, kutatását.
5. ŠPANCIRFEST VARAŽDIN
Varasd nem csak a magas kultúra és a művészet otthona. Hanem a világ egyik legszórakoztatóbb és legeredetibb fesztiváljának központja. Ez a Špancirfest, azaz egy "sétáló" fesztivál, amely az utcai előadásokat ünnepli. Barangoló zenészeket, trubadúrokat, illuzionistákat, zsonglőröket, bűvészeket, gólyalábasokat, pantomistákat láthatunk rajta- tehát az utcai előadások minden formája jelen van!
A fesztivált az elmúlt 23 évben, Augusztus második felében rendezik meg , és 10 napig tart. Rövid időn belül Varasd az utcai művészek központjává válik. A terek, paloták, parkok, színpadokká, klubokká, tantermekké, és szuvenírboltokká válnak. Ez a fesztivál ötvözi az utcát, a zenét, a hedonizmust, a szórakozást és az ideiglenes művészetet. Az, hogy a Špancirfest hogyan fog kinézni, teljes mértékben Öntől függ! Bár van eseménynaptár, viszont a fesztivál legszebb része mégis a spontán séta az utcán, amely során találkozhatunk a fesztivál résztvevőjével.
A Špancirfest az egyik legváltozatosabb programokat, oktatásokat, workshopokat, kiállításokat kínálja luxus gasztronómiai kínálattal és egész generációs előadásokkal. Tehát ez egy kulturális és turisztikai esemény, amely Varasdot híressé tette.
A közönség és a művészvilág között az teszi ezt a fesztivált olyan népszerűvé, szórakoztatóvá, látogatottá és megbecsültté, hogy megtagadta eredetiségét. Utcai fesztivállal kezdődik, ami egy egyedülálló esemény és az utca művészeit ünneplik. A fesztivál több kisebb és független fesztiválra tagolódik, amelyeket a Špancirfest szervezet köt össze.
A közönség és a művészvilág között az teszi ezt a fesztivált olyan népszerűvé, szórakoztatóvá, látogatottá és megbecsültté, hogy megtagadta eredetiségét. Utcai fesztivállal kezdődik, ami egy egyedülálló esemény és az utca művészeit ünneplik. A fesztivĺ több kisebb és független fesztiválra tagolódik, amelyeket a Špancirfest szervezet köt össze.
Azokon a napokon a városban az egyik legjobb nyári zenés és gyermekprogramokat mutatják be, amely 10 napig tart. Aztán ott van a Kreativnica, ami minden korosztály számára érdekes lehet, és az utcai kiállításokon még találhat is valamit magának. A meghittebb hangulatért a város történelmi magjában található a Borváros amely a dinamikus Špancir kozmopolita szellemében kínál nyugalmat!
A Špancirfest színteret kínál az előadóknak és a város látogatóinak munkájuk bemutatására, összeköti őket az ügyfelekkel, és az aktív részvétellel kívánja elérni, hogy mindenki új ismeretekkel térjen haza.
6. Fényfesztivál Zágrábban
Az innovációra és a képzeletre inspiráló fesztiválok egyike a Fényfesztivál, aminek Zágráb ad otthont. Minden évben márciusban tartják, és egy olyan fesztivál, amely összekapcsolja a városi kultúrát, művészetet, stílust, és az építészetet. A fő cél természetesen a jó szórakozás és a társaság. A Zágrábi 's Fényfesztiválon és a történelmi épületeken modern fény eszközök segítségével vizuális látványt varázsolnak. Így a város ismert helyei, nevezetességei új megvilágításba kerülnek, a szó minden értelmében.
A fesztivál egy olyan franchise rendszer része, amely fénybemutatókat tart világszerte, így mindenki számára láthatóvá válik a múzeum falain kívül is. A fényt, mint új művészeti irányt mutatják be. A Fényfesztivál egy nemzetközi szervezet, amely összehozza azokat a művészeket, akik a fényt a kreativitás és a művészi alkotás kifejezésére használták. Mottójuk a "jobb holnap megteremtése", amely a modern értékeket hirdeti, és az elsőt 17 évvel ezelőtt Berlinben tartották. Az elsőt pedig 2017-ben, Zágrábban rendezték meg.
Évente egy hónapban, Zágráb egy nagy műteremmé válik, amely innovatív művészetet hoz létre, és felébreszti a nagyvárosok szürkeségét. Így "új életet" ad nekik, és pozitív érzelmeket, melegséget és vidámságot ébreszt. Éppen ezért március ideális a főváros meglátogatására, amely az alternatív művészek vásznává válik. Ez az év azon időszaka, amikor új életet hirdetnek, jó dolgok születnek, társasági élet felpezsdül, több szórakozási lehetőségek jelennek meg, feléled a természet, sok pozitív érzéssel körítve. Ünnepelje meg a "téli alvásból " való kilépést, élvezze a színek, fények és installációk játékát. A szó szoros értelemben, elfog állni a lélegzete
Az egész történet 4 évvel ezelőtt kezdődött Gornji Grad 9 helyszínén, ahonnan aztán az egész városra tovább terjedt. Valószínüleg a leglenyűgözőbb installációk az interaktív fényerdővé alakított Grički alagútban , Lotršćak és a Tomića utcában találhatók.
7. ADVENT ZÁGRÁBBAN
A tavasz kivételével Zágráb minden évszakban egyformán gyönyörű. Ez az, amit évente több százezer látogató fedez fel a fővárosban. A legkülönlegesebb hangulat azonban az adventi időszakban van, ez a Karácsony előtti időszak és sokak szerint az év legszebb időszaka. A zágrábi advent viselte Európa legszebbje címet, amit három egymást követő évben 2016., 2017., és 2018-ban nyert el!
Ez az ország fővárosának legnagyobb rendezvénye, és a téli turisztikai szezon központi megnyilvánulása. December 01-től Január 06-ig kerekedik fel a karácsonyi idill, így búcsúztatják az óévet, és hirdetik az újév eljövetelét. Ekkor véget ér az év legvidámabb időszaka, és új elvárások, kívánságok indulnak el a következő naptári évre.
Az Adventnek nagy jelentősége van a gazdag gasztró és néprajzi kínálatának köszönhetően, amely Zágrábot, régiót, de az egész országot is reprezentálja. Így a lelátókon az ízek és illatok gazdagságát lehet megtapasztalni, jó zenéket hallgathat, találkozhat utcai és városi művészekkel a gazdag programok mellett.
Az ünnepek előtti időben, mikor minden elcsendesedik, Zágráb teli tüdővel él. Egész decemberben nyüzsög Európa fővárosa, ahol az utasok szerte a világon próbálják megérezni a Karácsonyi hangulatot és a zágrábi advent környezetét. Másrészt, a feldíszített otthonok, ablakok, és kertek a karácsony legmelegebb üzeneteit hordozzák: pozitivás, család és barátság, sőt a melankóniát is. Mert sajnos tudjuk, hogy ez az idő csak rövid ideig tart.
A kolbásznál és a forralt bornál is sokkal többet kínáló Advent
Az ételek, italok és a zene mellett az Advent, néhány aktív projektet kínál, amelyek másfajta szórakozást nyújtanak. Így találkozhat a Misztikus Advent projekttel, amely egy éjszakai tematikus kirándulás a régi karácsonyi és újévi szokásokról és hagyományokról. Informatív, oktató és interaktív módon megtudhatja, mit ettek az emberek, hogyan öltöztek, és milyen volt a régi Zágráb élete. A projekt minden generációnak szól!
A virtuális technológia szerelmesei számára elérhető a Virtuális karácsonyi ablak. Ez a kiterjesztett valóság tartalma, ahol letöltheti az alkalmazást, és megtekintheti az összes híres zágrábi települést 3D-s valóságban. Városnézés, kiállítások, múzeumok, galériák és a város térképe minden történéssel a tenyerében lesz csak egy karnyújtásnyira.
Hogyha spontán szeretné élvezni a kínálatokat, miközben Zágráb utcáin felszabadulva sétál, akkor elmondhatjuk, hogy bőven lesz látnivaló. Zrinjevacon a Karácsonyi mese, Tomislavacon a jég mese, a Strossmayer téren pedig a Fuliranje szórakoztatja az oda látogatókat.. Álljon meg a 14 étkezési sarok egyikénél, élvezze Gornji Grad zenei-kulturális eseményeit, és fedezze fel a feláratlan zágrábi "kućicét".
Ha el akar menekülni a a városi tömeg elől, látogasson el a Klovićevi dvoriba, ott igyon meg egy csésze kávét a városi művészet központjában. Tegyen egy sétát a Meštrović atelierben és a Megszakadt kapcsolatok Múzeumában. Ezután próbálja ki a világ legrövidebb felvonóján való utazást, majd végsősorban élvezze a hómesét Sljeme-en!
Tartson egy kis szünetet ha elfárad, és élvezze a zágrábi régió őshonos finomságait. Próbája ki a puricu-t mlinci-vel, paprenjake-t, sarme-t, pizzákkat, hamburgereket, fritule-t, kolbászokat, štrukle-t, štrudle-t, knedle-t, vagy a čvarke-t és melegítse fel magát forralt borral. Aztán nem maradt más hátra mint, hogy önfeledtül végigtáncolja késő estig az éjszakát,a város legjobb ritmusai szerint.
Ha Karácsony estjén érkezik, próbálja ki a Bakalar-t, látogasson el a zágrábi székesegyházba és élvezze az osztrák-magyar és a barokk stílus középkori hangulatát. És ne feledje, hogy Zágrábban van a legtöbb múzeum a lakosságot tekintve, így a szórakozásból sem lesz hiány ha a fővárosba látogat.
Tartson velünk, mert a legjobb még hátravan!
Bár sok eseményt megneveztünk, részletes és tartalmas leírást adtunk, de itt még nincs vége! A java még hátra van! Cikkünk második részében folytatjuk a legnépszerűbb és fel nem fedezett kulturális események felfedezését a tengerparton, a belső részeken, és Horvátország többi részén. Ez az ország valóban természeti és kulturális gazdagsággal rendelkezik, és a legjobbat a végére tartogattuk! Tartson hát velünk, kövessen minket a közösségi oldalakon, olvassa el a blogbejegyzéseket, és lépjen kapcsolatba velünk, hogy mindig az információk középpontjában legyen, és a legjobb úti célokon találjon szállást a legalacsonyabb áron!